Frankofónia

2017. március 30.
Frankofónia

Gazdag programmal készültünk idén is a frankofónia megünneplésére 2017. március 30-án. Délelőtt francia lektorunk, Marine Nicolas képekkel, kisfilmekkel illusztrált előadását hallgattuk meg – több mint 200-an – a francia szigetekről a színházteremben. Délután a jövő iskolájáról középiskolásoknak, Cannes-ról pedig általános iskolásoknak szerveztünk vetélkedőt. De készítettünk egy francia civilizációhoz kapcsolódó kiállítást is.

Molnár Marianna




2017. március 30.
Ki tud többet a frankofóniáról?
Vajon ki tud többet a frankofóniáról? Erre a kérdésre sajnos nem tudunk válaszolni. Arra azonban igen, hogy ki tud sokat a francia nyelvről és kultúráról. Természetesen azok, akik részt vettek Miskolcon a frankofónia rendezvénysorozat eseményein.
Ezek egyik helyszíne volt a miskolci Avasi Gimnázium is, ahol az érdeklők előtt számtalan lehetőség nyílt, hogy alaposan megismerjék a világnak azokat a területeit, ahol francia nyelvet beszélnek. A rendezvény megvalósítását támogatta a Nemzeti Tehetség Program is.
Ha valaki eddig azt hitte, hogy ismeri Franciaországot, legalábbis európai részét, most képzeletben elutazhatott, és bejárhatta az országhoz tartozó tengerentúli területeket, megismerhette azok egzotikus világát.
Majd az iskola diákjai által létrehozott kiállítás segítségével megnézhette azt is, hogy mit jelent egy magyar gimnazistának a francia kultúra, és milyen „franciás” hagyományokkal rendelkezik az iskola maga.
A legbátrabbak tudásukat is összemérhették. Az Avasi Gimnázium tehetséges tanulói segítségével általános és középiskolás diákok részére is szervezett vetélkedőt.
A kisebbek Cannes városát mutatták be, és beszéltek a híres filmfesztiválról. A nagyok a jövő iskolájáról meséltek, és ehhez a témakörhöz kapcsolódó ismereteikről adtak számot.
Az általános iskolai vetélkedőn a Komlóstetői Általános Iskola csapata volt a legügyesebb. A 2. és a 3. helyet a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium két csapata szerezte meg.
A középiskolás csapatok közül a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanulói lettek az első helyezettek. Őket a Fényi gyula jezsuita Gimnázium két csapata követte.
Gratulálunk a nyerteseknek!




Olvass!
(Mi már tudjuk hogyan, és azt is, hogy mit!)
A gimnázium Nemzeti Tehetség Program pályázatának keretében két előadást hallgathattak meg a programban részt vevő diákok tavasszal. Klopfer Ágnes tanárnő a kortárs francia irodalomról beszélt. Prezentációjában bemutatta a legfontosabb szerzőket, beszélt pályafutásukról, műveikről. Megtudhattuk azt is, hogy jelenleg kik a legismertebb írók Franciaországban. Beszélgettünk arról is, hogy a népszerű irodalom milyen receptek alapján működik, milyen történeteket kedvelnek a mai olvasók, többek közt mi is. Érdekes volt azt is átgondolni, hogy a garantálja-e a minőséget a siker.



Az előadás során a tanárnő olyan könyveket is ajánlott, melyek középiskolások számára is érdekesek. Nyelvezetük nem annyira nehéz, így francia nyelven is érthetők. Ezek olvasásával a bátrabbak eredeti nyelven is megbirkózhatnak.


A bemutatott könyvekhez feldolgozásukat is kapcsolta. A művek mellett nagyon sok érdekes filmre is felhívta a figyelmet.
A másik előadás a könyvek „alapanyagáról”, a francia nyelvről szólt. Kováts Éva tanárnő a nyelvek csoportosításáról, a legfontosabb nyelvcsaládokról beszélt. Az általános nyelvészeti bevezetés után a francia nyelv legfontosabb sajátosságait emelte ki. Az összehasonlító nyelvészet eszközeinek a segítségével rámutatott Molière nyelvének fontos jellemzőire. Ezek egy magyar anyanyelvű ember számára hasznos információk, mert rávilágítanak a két nyelv szemléleti különbségére.
A tanárnő az előadását rövid kvízzel zárta. Szerencsére a hallgatóság figyelt, és sikeresen válaszoltak a kérdésekre.
2017. május 26. Európa nap
Színes kavalkád frankofón módra

Az iskolai Európa nap lehetőséget teremtett arra, hogy a pályázatban részt vevő diákok megmutatassák társaiknak a frankofón kultúrát. Miért is mondtuk, hogy sokszínűen? Mert az előadások mellett szerepet kapott a gasztronómia és a sport is. Előadás, kóstoló és végül egy kis pétanque bemutató tette felejthetetlenné a napot.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése