Események

2017. december 8.
En français, s’il vous plaît – azaz mondhatjátok franciául is
Egy idegen nyelv elsajátítása természetesen nemcsak a szavak és a nyelvtani szerkezetek tanulásából áll. Szorosan kapcsolódik hozzá az adott nyelvterületen élő emberek mindennapjainak és kultúrájának megismerése is.
Erre adott lehetőséget a Nemzeti Tehetség Program által támogatott pályázatunk. A programban részt vevő diákok nyelvi és civilizációs órákon vettek részt az iskolában és az Alliance Francaise-ben, és ezt a lehetőséget felhasználták arra is, hogy tudásukat megosszák társaikkal.
A program első fontos állomása a franciául tanuló diákok számára szervezett ún. NYEK-es találkozó volt. Az ismerkedés és rövid bemutatkozás után társaik kiselőadásait hallgathatták meg a résztvevők, majd játékos vetélkedőn adtak számot tudásukról.
Ha ezek után bárkinek kedve támadt arra, hogy elmélyítse vagy felelevenítse francia nyelvi ismereteit, akkor ezeken az oldalakon megteheti:


http://www.podcastfrancaisfacile.com/


Sok szerencsét!






2017. március 25.
Nyitott szemmel a Budapesti Francia Intézet nyílt napján

Ki tudja mi a Frankofónia idei 10 szava? Hogyan hangoznak ezek a divat nyelvén? És milyenek, ha egy Párizsban élő profi sminkmester álmodja őket az arcunkra? Vagy jó lenne a 10 szót ékszerbe önteni? Talán megtalálni a könyvtárban? Vagy elmenni értük Franciországba?
Miért is ne? A Budapesti Francia Intézet nyílt napja erre adott lehetőséget. A Nemzeti Tehetség Program támogatásával a programban részt vevő diákok ellátogathattak ide.
A szervezők sokszínű programmal készültek. A bemutatókat a 2017-es 10 frankofón szó inspirálta: avatar (avatár), canular (hoax), émoticône (emotikon, hangulatjel), favori (kedvenc), fureteur (böngésző), héberger (tárhely biztosítás), nomade (hordozható eszköz), nuage (felhő), pirate (hekker), télésnober (phubbing). A modern kor 10 szava modern kreációkat szült. Különös, izgalmas ruhákban vonultak fel a modellek a kifutón.
A divatbemutató mellett a látogatók beülhettek nyelvórákra, megtudtak mindent a franciaországi továbbtanulási lehetőségekről, ösztöndíjakról. Megismerhették az intézet digitális könyvtárát, ahonnan dokumentumok széles választékát tölthetik le akár otthonról. Nézhettek francia nyelvű filmet, vagy részt vehettek irodalmi előadásokon.